Sétálok egy fiúval. Nagyon helyes. Kölyök. Na jó valójában 27 éves. Tehát 7 évvel fiatalabb nálam. Beszélgetünk, mesél az életéről, a mélypontjáról, tizenévesen, amibe majdnem belehalt. Ahonnan mégis felállt és felépítette Önmagát. Érdekes.

Kíváncsi vagyok Rá. Megállunk egy ház előtt. Ő itt lakik, nekem tovább kéne mennem a villamosmegállóba, és felszállni egy villamosra, amire öt megállóval korábban is felszállhattam volna, ha nem döntünk inkább a séta mellett. Most állunk bután, jó ez a beszélgetés, egyikünk se szeretné abbahagyni. A fiú hirtelen felém fordul:

- Mi lenne, ha felugranánk hozzám? Én átöltözöm, és sétálhatnánk tovább, lemehetnénk a Dunához.

Ez egy évvel a nyitás után történt. Nyár volt. S sétáltunk tovább, beszélgettünk sokat. Volt egy pár pillanatunk, de végül nem volt semmi komoly, még egy csók se csattant el köztünk. Viszont maga a beszélgetés, és azt ezt követő még néhány eszmecserénk mindkettőnknek nagyon fontos volt.

Ha két évvel korábban találkozunk. Nemet mondok a kérdésére. Azért mondtam volna nemet, mert féltem volna. Féltem volna, hogy túl nagy lesz a kísértés. Féltem volna, hogy túl közel engedem magamhoz, és fájni fog, hogy nem csókolhatom meg. A monogám időszakom alatt többször is megtörtént, hogy egy másik emberrel igazán közel kerültünk egymáshoz. Bokáig, térdig, nyakig merültünk egymás lelkében. S ilyenkor annyira jó lett volna beleengedni magam.

De nem tettem, belekapaszkodtam a kapcsolatomba, és kihúztam magam. András – mert persze vele is volt ilyen – azt mondta magában ilyenkor, hogy „én esküt tettem”. 11 évig mindketten ellenálltunk a kísértéseknek. De ellenállni, az esküdbe kapaszkodva kihátrálni egy ilyen helyzetből bizony fájdalmas. Így aztán elkezdesz falakat építeni. Szögesdrótokkal veszed magad körül, hogy ne kerülj ilyen helyzetbe.

Észre sem veszed és teljesen elszigetelődsz. Elkezdesz félni új barátságokat kötni férfiakkal, mert mi van, ha egy ponton majd többet akar, vagy, ami még rosszabb, én akarok majd többet. Észre sem vettem, hogy milyen erős védvonalat építettem ki az évek alatt, amíg meg nem kezdtem a bontási műveleteket.

Ma már nem kell félnem. Szabadon beszélgethetek és érintkezhetek bárkivel. Kapcsolódhatok. Nem kell azon aggódnom, hogy mi lesz, ha többet akar. Mert ha majd többet akar, eldöntöm, hogy én mit akarok. ;)