Mióta elindult ez a blog kaptam hideget is meleget is bőven. A legtöbben azt firtatják, hogy lehete-e egyszerre két embert szeretni, úgy igazán, vagy csupán elhidegültem a férjemtől, és ez az egész a váláshoz vezet, majd megint monogámok leszünk valaki mással.

Nincs kristálygömböm, nem látom a jövőt. Azt viszont meg tudom veletek osztani, hogy hogyan érzek most ebben a pillanatban. Jelenleg két férfivel van kapcsolatom Andrással tizenhárom éve, Kornéllal öt hónapja. Ők egyébként ismerik egymást és jól kijönnek, bármennyire is meglepő ez sokaknak. Ahogy én is ismerem az ő kedveseiket.

A két kapcsolat sokban különbözik egymástól. Egyrészt, mert a két férfi is más- és más, másrészt az idő is befolyásolja ezt. Kornél szokta mondani, hogy többek között azt szereti a poliamoriában, hogy egyszerre lehet átélni a különböző kapcsolati fázisokat párhuzamosan.

Ami viszont mind a két kapcsolatra igaz, teljes szívemből szeretem őket és mindkettőjükkel van szexuális kapcsolatom is. De nézzük, hogy miben térnek el egymástól:

Kornéllal kezdem, mert öt hónapos kapcsolata talán már mindenkinek volt. Áldott időszak ez. Már egyértelműen nem egy futó kaland, hanem kapcsolat. Már vannak közös szokásaitok. Már ismeritek a másik hibáit és azzal együtt szeretitek. Már mindenféle feszültség nélkül tudtok meztelenek lenni egymás előtt. De még annyi új dolog van. Még annyi új téma van. Még annyi új titkot tartogat a másik teste. Még nem tudtok nem egymáshoz érni.

Szóval így vagyunk most mi Kornéllal. Túl az első konfliktusokon és nehézségeken. Bizonyítottuk egymásnak, hogy ez a kapcsolat mindkettőnknek fontos, hogy kitartunk egymás mellett. Kezdjük megtalálni a helyünk a másik életében. Rendszerszinten gondolkozunk, vannak közös terveink. De a leginkább varázsolni szoktunk. Nyarat varázsolunk a télbe, boldogságot a fáradt, kimerült hétköznapokba, és végtelen mennyiségű energiát tudunk teremteni. Időnként nem tudunk elszakadni egymástól. S teljesen mindegy, hogy éppen miről beszélünk, ha felhív és meghallom a hangját, rögtön megkívánom.

Hogy tudok-e féltékeny lenni Rá? Persze. Leginkább a rengeteg időre, amit a másik párjaival tud tölteni. Hogy ők egész napokban gondolkoznak, míg nekünk csak órák jutnak. Időnként álmodozunk róla, hogy egyszer majd lesz 48 óránk egyhuzamban, elképzeljük mi mindent csinálnánk, ha ennyi szabadidőnk lenne. S egyszer talán lesz is majd.

Persze a korlátos időnek is megvannak a maga előnyei, ettől lesz olyan intenzív minden. Mert mindent abba a pár órába kell belesűrítenünk, ez nagyon komoly jelenlétet eredményez. Pillanatnyilag fülig bele vagyok zúgva. Eddigi életemben csak két másik emberbe voltam ennyire szerelmes. András az egyik.

Andrással tizenhárom éve vagyunk együtt. Ha nem volt még olyan kapcsolatod, ami tovább tartott mint egy évtized, akkor könnyű pálcát törnöd felettünk, ha viszont már volt, minden szavam érteni fogod. Tíz év után már nem jön a vágy magától. Ott már keményen dolgozni kell.

Annyira könnyű elengedni a szexualitást. Annyira könnyű belefelejtkezni a hétköznapokba. Annyira könnyű nem egymás felé fordulni. Annyira könnyű lakótárssá válni. Mi sohasem tettük. Sem a monogám, sem a poli éveinkben. Minden nap teszünk a kapcsolatunkért. Figyelünk egymásra. Két kisgyerek mellett, úgyhogy mind ketten főállásban dolgozunk, ez nagyon nehéz.

De megtaláljuk a mi saját időnket. Hogy szoktunk-e vitatkozni? Hogyne. Ugyan olyan szenvedélyesen tudunk veszekedni, ahogyan szeretkezni. Szóba került-e köztünk a válás? Igen, többször is. Ez elkerülhetetlen. Rengeteget beszéltünk róla, mint lehetőségről, és meggyőződésem, hogy ezt is szépen tudnánk csinálni. De mindig arra jutottunk, hogy mi együtt akarunk maradni, hogy minden nehézség ellenére, borzasztó fontos, ami köztünk van. Ő a legfőbb szövetségesem.

Hogy szoktam-e féltékeny lenni Rá? Persze, időnként nehéz látni, hogy életed párja csodás mélységeket él meg egy másik nővel. Időnként irigylem, hogy Rá még olyan könnyen tud vágyni. Hogy nekik még olyan könnyű. Viszont elképesztően hatnak a mi szexuális életünkre az új kapcsolataink. Szinte még gyerekek voltunk mikor összejöttünk.

Rengeteg fejlődést és újdonságot hoztak az életünkbe az új párjaink, amit mi bevittünk a közös ágyunkba. Vagy ahogy egy ismerősöm mondta nem rég: „ az ember éldegél egy hosszú kapcsolatban, és közben a szexben új dolgokat találnak ki”. Nyilván másképp is lehet újítani, frissen tartani. Egyik este megkérdeztem Andrást:

-Hogyha visszamehetnél az időben, javasolnád-e nekünk, hogy inkább menjünk párterápiára, vagy kezdjünk szexshopba járni és mindenféle játékot vásárolni, vagy tudom is én mit, csak ne nyissunk?

-Azt gondolom, hogy a poliamoria egy út a sok közül. Valószínűleg nehezebb, mint a többi, viszont cserébe sokkal izgalmasabb. S egyáltalán nem bánom, hogy ezt választottuk.

Mondtam már, hogy imádom, hogy a férjem mennyire bölcs és tisztánlátó tud lenni?

Van- e hierarchia a kapcsolataim között? A szerelmeim egyenrangúak, de nem egyenjogúak. Egyik szerelem sem értékesebb, mint a másik. Viszont ha Andrásról, ha a családunkról lenne szó, egy pillanat alatt engedném el Kornélt és az összes csodánkat. Beleszakadna a szívem, de akkor is. Hálás vagyok, hogy tudom, András sosem kérné ezt tőlem, hogy megadja nekem ezt a szabadságot.

Egy valami biztos: nem hidegültem el a férjemtől. Ma is, mint tizenhárom éve minden nap, szeretem őt, csodálom, tisztelem és vakon bízom benne. Az Övé vagyok, de nem csak az Övé.

Fotó: pixabay