Korábban beszéltünk már arról, hogy lehetséges egyszerre több embert szeretni illetve miért hiba azt állítani, hogy minden ember számára ugyanannyira élhető a monogámia. De akkor mi a javaslat? Éljünk csak úgy bele a világba és radírozzuk ki a szótárból a hűséget, hiszen úgysincsen rá szűkség és úgysincs semmi értelme? Távolról sem.

De lehet, hogy itt az ideje egy új fogalmat bevezetnünk a hűségre - főleg, hogy az, amit eddig használtunk amúgy sem pontos és amúgy sem működik.

Mit jelent a hűség?

Nagyon nehéz úgy betartani egy szabályt, ha mindenkinek mást jelent. A hűség fogalma például tipikusan ilyen: mi számít hűtlenségnek?

Ha pornót néz a párod, az hűtlenség?
Ha flörtöl a munkatársával, de hozzá sem ér soha, az hűtlenség?
Ha utána fordul valakinek az utcán, az hűtlenség?
Ha másra gondol, miközben veled szexszel, az hűtlenség?
Ha egyetlen egyszer megcsókol valakit harminc év házasság alatt egy üzleti út során egy távoli országban, aztán soha többet nem is találkoznak?
Ha szerelmes lesz valakibe (amiről nem tehet, hiszen nem ő akarta, hogy eltalálja Ámor nyila), akkor ő hűtlen?

Hogyan defiiniáljuk a hűtlenséget?

De fordítsuk meg:

Ha soha nem is gondol másra, de cserben hagy a bajban, akkor mondhatjuk, hogy hűséges?
Ha meg sem fordul a fejében, hogy kikezdjen valakivel, de a gyereknevelésben mindent rád hagy, hiába próbálod vele megbeszélni - akkor ő hűséges?
Ha rendszeresen nem megy el a számodra fontos eseményekre?
Ha nem támogat téged, mert a saját érdeke fontosabb neki?
Ha hirtelen felindulásból szándékosan árt neked valamiben, bosszút áll rajtad valamiért, de soha senkit meg nem érintett rajtad kívül, akkor ő hűséges hozzád?

Jobb definíció kell a hűségre. Olyan, ami a tartalomra koncentrál a forma helyett.

Amely egyértelműbb, életszerűbb, figyelembe veszi a valós igényeket és lehetőségeket, a problémák tudomásulvételén alapszik azok eltagadása helyett, reagál a szexuális forradalom tudományos és társadalomtudományos vívmányaira és amely ott megengedőbb, ahol kell, és ott ad továbbra is védettséget a pár tagjai számára, ahol arra igazán vágynak.

Mi lenne, ha ez az új fogalom képezné párkapcsolataink alapját a sok évezredes elhallgatás-megtorlás-szenteskedés helyett? Legyen ez az új fogalom az elkötelezettség.

Hűség helyett elkötelezettség

Mi a különbség a hűség és az elkötelezettség között? Előbbi fizikális természetű, arra a lejárt paradigmára épül, hogy a nők védendő vagyontárgyak, akiket meg kell óvni attól, hogy "kakukkfiókákat" hozzanak a családba. A hűtlenség vagy házasságtörés pedig a legszörnyűbb dolog, ami egy nővel vagy férfivel történhet.

Ha a pár egyik tagja a házasságkötéstől élete végéig nem képes megtartóztatni magát, ha benne más férfi vagy nő is képes vonzalmat ébreszteni, akkor a kapcsolat, sőt egyenesen maga a személy is hibás, romlott, bűnös!

Érzed mennyire elvárás- és büntetés-központú ez a szemlélet?

Az elkötelezettség ezzel szemben arról szól, hogy bár elismerem mindkettőnk lelki és fizikai igényeit és nem akarlak korlátozni a saját vágyaid beteljesítésében, sőt segíteni szeretnélek a minél nagyobb kiteljesedésben,

számítok arra, hogy mellettem leszel a bajban, támaszt nyújtasz, segítesz, a terheket együtt cipeljük, kommunikálunk és igyekszünk a lehető legjobb csapatot alkotni, minél kevésbé kisajátítva, elnyomva, megkötözve és minél inkább felszabadítva, kinyitva, támogatva a másikat.

A hűség hagyományos fogalma a hidegháborúra emlékeztet: mindketten szeretnénk lépni, de egyikőnk se teszi, hogy morálisan sakkban tarthassa a saját hűségével vagy annak látszatával a másikat. Mint korábban írtam: klasszikus játékelméleti fogolydilemma.

Társadalmi-vallási és morális tiltások között próbáljuk biztosítani azt, hogy ne veszítsük el a másikat. Ahelyett, hogy szeretettel, boldogsággal, előnyökkel próbálnánk magunk mellett tartani.

"Hollót galambért ki nem ad cserében?" - mondja Lysander Hermiának Shakespeare Szentivánéji álmában. Minden férfi és minden nő abban a párkapcsolatban akar élni, amelyben a legjobban érzi magát.

Mi lenne, ha gátlás, büntetés és esketés helyett egyszerűen csak a létező legjobb kapcsolattá tennéd a sajátotokat, hogy nem csak, hogy félned ne kelljen attól, hogy elhagynak, de kommunikációval, a kapcsolatotok folyamatos építésével, karbantartásával és a másik szabadon engedésével (!) a féltékenykedés helyett kialakítanátok, hogy a kapcsolat elhagyására a másiknak ne is legyen soha igénye?

A kismadárnak nem kell kalitka, ha melletted érzi a legjobban magát. Bezárni csak azt kell, aki egyébként is csak a lehetőségre vár, hogy elszökhessen. Viszont a bezártság okozhat - és milyen gyakran okoz is! - akkora frusztrációt, hogy inkább vágyik szabadulni az is, aki egyébként jól érzi magát.

Sokan vagyunk mi is, emberek, akik fogságban nem szaporodunk.

Jól hangzik... de hogyan néz ez ki a gyakorlatban?

Imádom a feleségemet. Nagyszerű, fantasztikus nő, hálás vagyok minden percért, amit vele tölthetek - és mindent igyekszem megtenni azért, hogy ő is így érezze velem kapcsolatban. Naponta teszünk aktívan a kapcsolatunk egészségéért, karban tartjuk magunkat és a közöttünk lévő köteléket is, hogy mindig erős maradjon.

Az etikus nonmonogámia, azon belül is a poliamoria, amelyben mi élünk, segít, hogy ne lustuljunk el, segít, hogy ne vegyük adottságnak azt, hogy a másik az idejét és az energiáját adja a kapcsolatunkba. Nem "lustulhatunk el", folyamatosan dolgoznunk kell magunkon és a kapcsolatunkon. Hétről hétre megdolgozunk egymásért.

"Férfiak a házasságkötés előtt és után" Természetesen nem mindig történik így és a jelenség nemtől független

Nem a monogámia vagy egy fogadalom erejébe vetjük a bizalmunkat, hanem a kölcsönös elköteleződésbe. Mivel már kitörtünk a kukorica-paradigmából, azaz számunkra a házasság nem jelenti azt, hogy ne alakíthatnánk ki új kapcsolatokat új emberekkel, ezért

Mivel folyamatosan találkozunk vonzó emberekkel, ha a legjobb kapcsolat szeretnék lenni a feleségem számára, mindent meg kell tennem, hogy vonzó maradjak a számára is.

De mi van a féltékenységgel?